2014. december 27., szombat

1. Rész

Drága olvasóim! Nagyon nagyon köszönöm a 3 csodás bloggerinának hogy feliratkozott, borzasztó hálás vagyok! 
Az 1. rész pedig megérkezett (úgy 2 hónap késéssel). Nem lett túl hosszú, de nem is szerettem volna többet, mert a 2. rész lesz az igazi;) 
Jó olvasást, és ne felejtsetek el pipálni!:)

Kivettem a bőröndömet a csomagtartóból és megálltam Kate mellett.
- Szép, nem? - kérdezte a kollégiumra mutatva. Hát, mindennek lehet hívni, de szépnek pont nem. Egy nagy, barna épület, emeletekkel. Nem túl hívogató...
- Hát. Nem is tudom. Nem annyira tetszik. Elég félelmetes..
- Jajj, nyugi már. Jó buli lesz ez a kolesz. - mosolygott. Felőlem..
Bementünk az épületbe, a szüleim pedig hozták a bútorokat. A portán egy férfi körbevezetett minket.
- Arra az ebédlő van, arra pedig a tévészoba. Jobbra meg a fürdők. Az emeleten találjátok a szobátokat. A 7. számú az. - mondta, aztán még egy pillanatra visszanézett - Az alaksorba viszont ne menjetek! - nézett ránk. Kate-el csak bólintottunk. Ahogy megismertem a helyet egyre jobban kezdtem utálni.
Kate-el felbaktattunk a lépcsőn, mellettünk szállingóztak a szülők bútorokat hordva, és a lelkes tanulók. Hát igen, csak én nem voltam oda a helyért, mindenki más pedig repesett az örömtől. A szobánk egyébként nem volt valami nagy durranás, volt 2 ablakunk, és ennyi. Persze hamar végeztünk a felújítással. Letettük a szőnyegeket és a két nagy ágyat. Este 6-ra anyáéktól elbúcsúztunk, aztán ott ragadtunk a semmibe.
- Na és, most akkor mit csinálunk? - kérdezte Kate leborulva az ágyára.
- Megnézem alaposabban ezt a helyet.
- Miért? Már láttuk az egész kollégiumot. - nézett rám értetlenül.
- De az alagsort nem. - mondtam, és megindultam az ajtó fele, de Kate visszahúzott. - Az öreg fickó azt mondta ne menjünk oda - mondta rémülten.
- Nyugi már, csak lemegyek, és körbenézek. Gyere te is!
- Dehogy megyek. Tiszta hülye vagy! - mondta és visszaült az ágyára.
Vacsoránál csak az öreg fickó szavai jártak a fejembe. Miért nem mehetünk az alagsorba? Mivan ott, szörny? Vagy egy elrejtett UFO? Ugyan már...
- Holnap korán kelünk, és a művészeti szakkal kezdünk. Úgyhogy jó éjt. - kapcsolta le a virágos kis lámpát Kate.
- Jó éjt. - mondtam. Kate kb. 2 perc múlva bealudt, de én csak forgolódtam. Nem hagyott nyugodni a hülye alagsor. 23:16-kor nem bírtam tovább. Kiléptem az ajtón. A folyosó teljesen üres volt, néhány szobából kihalasztódott a horkolás/beszélgetés. De egyébként mindenhol csönd volt. Halkan lépkedtem a lépcsőfokokon, a teljes sötétségben. A kinti lámpák gyér fénye világította meg a folyosót, és pont el tudtam olvasni a nagy betűkkel írt szöveget az ajtóra: ALAGSOR - Tanulóknak belépni TILOS!
Bementem a kis ajtón. Egy sötét folyosó volt lépcsőkkel, ami lefelé vezetett. Szerencsre megtaláltam a lámpa kapcsolóját, úgyhogy nem kellet tapogatóznom. Mikor véget értek a lépcsők egy pincébe találtam magam. Körbenéztem. Csak kerti szerszámok, bicikli, térképek. Azt gondoltam Kate-nek igaza volt, tiszta hülye vagyok, minek jöttem ide, látni pár poros térképet? Már indultam volna vissza a lépcsőn amikor hangokat halottam.
- Miért van felkapcsolva a lámpa? Ki van itt lenn? - jöttek a hangok. Egy férfi hangjai voltak, nagyon mély hangok. - Hahó? Megállj, elkaplak tolvaj! - mondta, és a léptei egyre gyorsulni kezdtek. Annyira meg voltam rémülve, hogy azt se tudtam mit csináljak. Csak egy út vezet innen ki, a lépcsők. Hátráltam pár lépést, és beleütköztem egy ajtóba. Most be menjek vagy ne? És ha valami szörnyű van ott? Ezen töprengtem, de a férfi hangja egyre közelebbről jött - Kerülj csak a kezem közé! - kiáltotta. 2 lépcső fok és lenn van. Nem haboztam. Bementem az ajtón.

2014. október 30., csütörtök

Prológus

Kedves olvasóim!
Ma azaz 2014.10.30.-án meg nyitom a The dimensiont! A prológus elég rövidre sikeredett, de ez pont elég. Ez az első blogom amin történetet írok, úgyhogy elnézést ha hibázok:)

Te már átélted ezt? Amikor azt hitted hogy rátalálsz valamire, ami végül nincs is? Csak egy kolesz, csak egy pince, csak egy ajtó, csak néhány dimenzió...Ahogy beléptem a kis ajtón, elöntött a boldogság. Csodálatos érzés, minden ami az ajtón át van, az tökéletes. Egy tökéletes világ. De ez napról napra rosszabb lett. Jöttek a dimenziók maguk után, és egyre szörnyűbbek lettek..De nem hagytam abba. A kíváncsiság majd megölt, de nem érdekelt. Csak had menjek át az ajtón, még egyszer! Csak utoljára!! És utoljára is mekkora hiba volt átmenni, még most sem fogtam fel. De Maria. Ha ő nem lett volna, én még mindig egy rémálomba lennék...